Kezdőoldal arrow A fogászat története
2017.07.28 [12:43]
DR. IMMUN termékek
Kezdőoldal
DR. IMMUN Szájvíz
Szájápolás Tudástár
Anatómiai ismeretek
A fogászat története
A helyes szájhigiénia
Fog- és Szájbetegségek
Fogászati kezelések
Terhesség és fogak
Gyermekek fogazata
Betegségek és fog
Életmód és a fog
Hajhullás és fogászati góc
A fogmosás története

A fogászat története

A szájbetegségek gyökerei megtalálhatók már az ókori közel- és távol-keleti civilizációkban. A fogászat a XVII.sz.-ig nem foglalkozott mással, csak a fogak kihúzásával, azzal is kizárólag akkor, ha fájdalmat okoztak, vagy mozogtak. A Krisztus előtt 2000 körüli időkből származó babilóniai ékírások arról tanúskodnak, hogy akkoriban is ismerték az átható fogfájást, amit a fogszú, vagyis egy féregszerű állatka okoz.

Az egyiptomi halottkultusznak köszönhetően bepillantást nyerhetünk az ókori egyiptomiak szájába és természetesen fogproblémáik "megoldásába" is. Egyiptomban például a mentát használták a száj ápolására. A múmiák fogazatán jól látszanak a pusztító caries és parodontozis nyomai. A malomkövek között őrölt gabona apró kőtörmelék-szennyezései és a táplálék állaga a fogat alaposan lekoptatta. A sokszor a fogbélig (pulpáig) lekopott fogak hamar begyulladtak. Ha életükben sorra ki is hullatták a fogaikat, a halottak állkapcsában aranydróttal rögzítették a fogakat, hogy az örökéletet ne kelljen fogak nélkül tölteniük.
A fogfájást többnyire gyógyszerrel próbálták kezelni, a töméseket kőporból, gyantákból, malachitból és növényi magvakból készítették. A gyógykezelést öblögetések, rágnivalók és varázsigék egészítették ki - nem sok haszonnal.

I.sz. előtt 900 táján a görögök a babonaság helyett tapasztalati tényekre akarták alapozni az orvoslást. Mindenesetre, a görögök már nem a fogban élő férgecskének tulajdonították a fogszuvasodást. Felfedezték, hogy az élelem és a nyál közösen pusztítják a fogakat. A szúvas fogat kiégették, a húzás nem volt gyakori, csak a már mozgó fogat távolították el, de ahhoz többnyire már elég volt az ujj is, fogót alig használtak. Az 500-ból származó Delphi templom számára készített ólomfogó arra hívta fel a figyelmet, hogy csak olyan fogat szabad kihúzni, ami ezzel a puha fémből készített szerszámmal is kivitelezhető.
A pótlásokat, elefánt- és marhacsontból, vízilóagyarból faragták, ritkábban aranyból és ezüstből vagy halott emberekből származó foggal készítették.
Jó tanulság az utókornak, hogy a tévhiteket, ha már egyszer elterjedtek, tán még a fogszuvasodásnál is nehezebben lehet kiirtani: az európai kultúrákban ugyanis még a XIX. századig fellelhető a fogat belülről rágó férgecske meséje.
Többek között tán azért, mert a növényi magvakból készült tömést a rágógumi elődjével, mastixszal tapasztották a foglyukba, és ha az aprítás ellenére a mag kicsírázott, már meg is volt kis fehér szájban kunkorgó féreg. Az etruszk, föníciai és ógörög sírokban dróttal rögzített fogpótlásokat találtak.
A fogakat már az ókorban is igyekezték pótolni. Kezdetleges fogpótlások már az i.e. X-IX. századból is fennmaradtak. Az etruszkok aranypántok segítségével a maradék fogakhoz rögzített, hídszerű fogműveket készítettek.

A rómaiak sokat tanultak az etruszkoktól, akik már fogpótlásokkal is próbálkoztak. Az arany fogpótlásokat viszont gondosan kiszedték a halottak szájából, miután tilos volt aranytárgyakat a halottak mellé helyezni. A római császárság idején foglalkozássá nőtte ki magát az a tevékenység, amivel a foghíjasokon próbáltak segíteni. A római fogdoktorok eszköztárából már nem hiányoztak
a félelmetes fúrók és fogók. Fájdalomcsillapítóként ópiumot használtak, de nem hiányoztak a népi "gyógyszerek" sem, a földi gilisztától kezdve a varjúürüléken át a békaagyig sok mindennel igyekeztek szolgálni foggyógyászatot.
A Római Birodalom széthullása utáni időre a bizánci kultúra ugyan átmenekítette a középkori Európába Marcus Aurelius orvosa, a pergamoni Galenosz és a római Cornelius Celsus írásait, de a fogászat területén lényegében nem volt más segítség, csak a népi gyógyászat, ha ugyan valóban tudott segíteni.
Így sokan Szent Apollóniához fordultak segítségért, ha sajogni kezdett a foguk. Apollónia nem gyógyított, hanem a harmadik századi keresztényüldözések idején kivert fogaival fizetett hitéért, így lett a fogkínokkal küszködők mentsvára.

Még a rettenetes fogfájásnál is kerülték a húzást. A beléndekes füstölés, az érvágás és a piócás
kezelés sem kecsegtetett hathatós segítséggel. A biztos az volt, hogy ha megvárták, míg a fog annyira kilazul, hogy már szinte húzni sem kellett, jött az magától.
A fogászati nyavalyák valahogy még a XVIII. században sem voltak olyan fontosak, mint az összes többi betegség. Az utazó felcserek, a kor sebészei sem szenteltek nekik túlságosan nagy figyelmet, és csak akkor tudtak segíteni a fogfájósokon, ha valakinek épp "szerencséje" volt, és pont akkor fájdult meg a foga, amikor a doktor a vidéken járt. A foghúzás eszköze a pelikán névre hallgató fogó volt. A felcser vagy borbély fő erénye - aneszteziológus nem lévén - a gyorsaság volt.
A foghúzást eredetileg a borbély-sebészek végezték, de a XIV. században már szakosodott foghúzók, ún. dentátorok, főleg Franciaországban, ahol a fogászat fejlettebb volt, mint a világ bármely más pontján.

Egy ötletes kínai, valamikor a XVI. században találta fel a fogkefét. A keleti találmányokat azonban sokszor Európában újra fel kellett fedezni. A fogkefét több mint 200 évvel ezelőtt fejlesztették ki először, faragott csontba illesztett lószőr segítségével. Az első ismert angol fogkefe 1780-ból származik Londonból, és faragott csontból és malacsörtéből készült. Fennmaradt néhány prominens személyiség fogápolási szerszáma, így őrzik Napóleonét is.

A XIX. században az Egyesült Államok vette át a vezetést: ott fejlesztették ki a legtöbb speciális fogászati eszközt. Az első fogászati fúrókat kézzel működtették, a fogász az ujjai között pörgette a fúrót, vagy egyik kezével forgatta a kart, és a másikkal irányította a fúrót. Később a varrógép mintájára pedálos fúrót hoztak létre, 1869-ben került piacra Amerikában az első lábbal hajtható
fogorvosi fúrógép, melyet egy évvel később 1870-ben, röviddel az elektromosság háztartási alkalmazásának általánossá válása előtt, kidolgozták az elektromos fúrót. Ezt használták mindaddig, amíg ki nem szorította a levegőturbinás fúró, amit 1950-ben fejlesztették ki. A mai modern turbinás fúrók 400000 ford/perc körül forognak, nagy hűtéssel, elszívással - megkönnyítve ezzel a fogak fúrását,
csiszolását, ezzel csökkentve az ezzel járó kellemetlenségeket.!

Az altatást, fájdalom csillapítást a XIX. sz. végén vezették be. Először kokaint és nitrogén-oxidult (nevetőgázt,-kéjgázt) használtak. 1844-ben a New Yorki fogorvos, Horace Wells egy véletlen baleset kapcsán jött rá a nevetőgáz fájdalomcsillapító hatására és próbálta ki kollégáján egy foghúzás alkalmával - sikerrel. A páciens nem érzett fájdalmat.

Később más szerekre tértek át. Jóval a nevetőgáz felfedezése (1776) után kezdték a fogorvosi beavatkozásokat érzéstelenítésben végezni. Később éter és a kloroform segítségével végezték a fájdalmas foghúzásokat.
A fogászat gyakorlati fejlődésének másik nagy lépése a röntgensugár alkalmazása volt, amely lehetővé tette a foggyökerek állapotának feltárását és a kísérő szuvasodás, vagy fertőzés felderítését.
1895-ben Wilhelm Röntgen felfedezte a róla elnevezett sugarakat, melynek segítségével 1896-ban Walkhoff fogorvosnak sikerült meghatároznia egy gyulladt góc körvonalait a betegének állkapcsáról készült felvételen.
A műfogakat meglehetősen elterjedten használták már a XVIII. században, de általában nem voltak jók: az állcsontok lenyomatát gipszből készítették, ezt fájdalmat okozva ki kellett tördelni a szájból, majd újra össze kellett ragasztani. (Ezt a módszert nem olyan régen még a mai fogorvosok is alkalmazták.)

A műfogsor alapja fából, elefántcsontból, vagy teknőspáncélból készült, a fogak pedig elefántcsontból vagy porcelánból. A technika fejlődésével új anyagok léptek be a fogpótlás világába, az európai kemény porcelán feltalálása után, 1710-től megjelent a porcelán, majd a kaucsuk.
Az első porcelánfogakat Dubois Foucou, napóleon udvari fogorvosa készítette.
A porcelánpótlás a XIX. század második felére már kiszorította a csontfaragványokat. Az első porcelánfogakat előállító gyárat 1825-ben alapították, egy 1834-ben alapított pedig ma is sikeresen működik. A kaucsuk vulkanizálhatóságát felfedező Goodyear fia, Charles szabadalmaztatta a kaucsukprotézist, amely sokkal gyorsabban elkészíthető, mint a korábbi elefántcsont és nemesfém alaplemezzel készültek. Ez a protézis rendszerint rosszul illeszkedett és kényelmetlen volt.

A fejlődést a lenyomat vételben előbb a viasz, majd a műanyagok alkalmazása hozta. A fogakat hordozó alap kialakításában először gumit (kaucsuk), később műanyagokat alkalmaztak. Az első fogsorokat kapcsokkal, vagy drótokkal rögzítették az állcsontokhoz, mégis mozogtak.
A modern fogászat megteremtőjeként P. Fauchard-t (1678-1761) tartják számon, aki az első teljes, a két fogsort rugóval egymáshoz kapcsolt - találóan foggépnek is nevezett - protéziseket készítette.
Kortársai már gyökérbe rögzített csapos fogakat is készítettek. Szinte valamennyi modern (kivehető) műfogsor rögzítésénél a víz kapilláris hatását használják ki, ennek előfeltétele, hogy a fogsor tökéletesen illeszkedjék. Az ínybe ültetett, nem kivehető műfogak
beültetésének technikája a XX. század második felében vált népszerűvé.
Az első amalgám-tömés egy Murphy nevű londoni fogorvos keze alól került ki 1825-ben. Az anyag és a tömés bevált, és bár az utóbbi időben számos kritika érte a jó öreg higanyos ötvözetet, az lényegében hazánkban még ma is az egyik legelterjedtebb tömőanyag. Kétségtelen előnye, hogy olcsóbb, mint a sokak számára elérhetetlen arany, vagy a kompoziciós esztétikus fogszínű
tömés és így szélesebb rétegek számára vált elérhetővé a fogorvosi segítség, de ezzel végére is értünk előnyeinek felsorolásának a modern fényre kötő tömésekkel szemben. Mai felfogás szerint az amalgámban lévő higany folyamatosan oldódik ki a tömésből, ami mérgező, és allergiás tünetek kiváltója lehet.

A XX. században a fogászat rohamos fejlődésnek indult, és egymást érték azok a technikai, orvosdiagnosztikai újdonságok, műtéti és egyéb technikák, amelyek a fogászat területén is gyorsan alkalmazást nyertek.

A fogászat további nagy előrelépései:
  1. A szájhigiéne és a fogkefe használata a fogszuvasodás és a fogíny betegségek megelőzésére.
  2. A fogak szuvasodással szembeni ellenállásának növelése a fluoridok alkalmazása.
  3. A fogszabályozó kifejlesztése

A foggyógyászat a XIX. század elején kezdett valamelyest modern orvostudomány-formát ölteni.
A francia Fauchard fektette le az új foggyógyászat alapjait Az első fogásziskolát 1840-ben Baltimore-ban alapították. Ma a világ legtöbb országában megkövetelik, hogy a fogorvos 5-6 éves hivatalos képzésben vegyen részt és a végén elméleti és gyakorlati vizsgát tegyen. A fogászat fejlett műszaki érzéket és kézügyességet is igényel, mert a munka során nagyon kifinomult eszközöket és anyagokat használnak, -amit szabadkézzel kell megformálni.

A mai fogászati kezeléseknél - legyen az fogmegtartó vagy fogpótló - már nemcsak a használt anyagok és szervezet kölcsönhatását, az esetleges allergiás reakciókat, de az állkapocsízület egyéni működési sajátosságait, az artikulációt, később pedig a fogatlan állcsontok életkor szerinti változását is figyelembe veszik a teljesen egyénre szabott pótlások készítésekor.

Hazánkban az első Fogorvosi kar 1954-ben indult.

A fogászat rohamos fejlődés után ért el a mai szintre, de a fejlődés nem állt meg, és nap mint nap új meglepő eljárásokkal gazdagodik.

(Forrás: lezerdent.hu)

 
Egyéb információk
Nagyker. partnerek
Munkatársakat keresünk!
Bannercsere
Link regisztráció
Szótár
Vásárlói vélemények
Hajhullás ellen
Advertisment:
Tyúkszem, szemölcs
Advertisment:
DR. IMMUN hajkúra
Advertisment: